Nem. Nem mindenkivel kell találkoznunk az életben. Vannak emberek, akikkel sors azért sodor össze, hogy lássuk, mi nem pálya. Olyasmi, mint amikor ismeretlen helyre mész, keresel egy utcát, amiről nagyjából tudod, merre lehet. Mész az irány felé, nézeeted az utcatáblákat, aztán egyszer csak meglátsz egyet mesziről, amit már ismersz és biztosan tudod róla, hogy túl van azon, amit épp keresel. És akkor visszafordulsz, mert tudod, hogy nem jó helyen jársz. Ilyesmi.
Van egy ismerősöm, akinél szintén éreztem ezt az első pár beszélgetésünk folyamán, de túl udvarias voltam. Gondoltam, ugyan mi bajom lehet belőle ? Hát később már nem tudtam megmondani, ez már csak ilyen, s egyre rosszabb lett. Megtapasztaltam, hogy valahányszor beszélgettünk, minden alkalommal reakcióssá tett, láthatatlan módon manipulált. Igyekezett az akaratát rám kényszeríteni. Valahogy minden alkalommal úgy kanyarodott a beszélgetésünk, hogy egyszer csak azt vettem észre, önigazolását akarja velem megerősíttetni, másról sem szól a beszélgetésünk. Magyarul kihasznál, felhazsnál saját céljaira. Én meg nem akartam ezt megtenni. Világosan éreztem, hogy mi történik, s nem használnék neki az elismeréssel, hanem ártanék, s magamnak is, mert olyasmit tennék akaratom ellenére, amivel nem értek egyet.
Ő nem értette - ma sem érti -, miért nem ismerem el, amit ő igazának vél, én meg nem értettem, miért akarja rám kényszeríteni akaratát. Amikor már nagyon sarokba szorultam, megmondtam neki az igazat, erre megsértődött. Utólag arra jutottam, hogy hallgatni kellet volna az első benyomásra - immáron ezredszer jutok erre a tanulságra - és sosem kellett volna beszélgetnünk, mindkettőnknek hasznosabb lett volna. A jószándék nem mindenre elég, sőt gyakorta kifejezetten káros.
